Napjaink gyógyító gyakorlata, amelynek az irányadó gondoskodás „standards of care” a bázisa, nagy csoportok átlagolt válaszai alapján működik, minden páciens a klinikai vizsgálatokban meghatározott, azonos kezelésben részesül. Ez a gyakorlat előreláthatóan óriási változáson megy majd keresztül az elkövetkező 10-15 évben és a kezelés illetve a megelőzés minden beteg specifikus jellemzői alapján egyedre szabottá válik. A genetikai tesztelés utóbbi időkben tapasztalható fejlődése már látni engedi a személyre szabott gyógyításhoz szükséges információ összegyűjtésének technikai megvalósíthatóságát. A génekbe írt lehetőségek megvalósulása azonban a legjobban az általuk kódolt fehérjék kor, nem, étkezési szokások, munka- és egyéb környezet által is befolyásolt kifejeződésével és módulásaival írható le. Ezek a fehérjékhez köthető különbségek a felelősek a különféle (patológiás) elváltozásokért, az egyes kezelésre adott válaszok különbözőségéért ugyanakkor ezek a fehérje változások jellemzői, jelzői is ezeknek a folyamatoknak. A Biosystems International (BSI) a vizsgálatokhoz könnyen hozzáférhető vérplazma fehérjékben kimutatható változások komplex vizsgálatát indította el napjaink legmodernebb nanotechnológiájának alkalmazásával, unikális monoklonális ellenanyag (mAB) könyvtárak előállításával. Célunk, hogy elsőként vezessünk be a kutatásba egy kiváló minőségű és rövid időn belül eredményt szolgáltató mAB alapú mikrochipet, lehetővé téve ezzel a humán proteom gyors és hatásos profilírozását. Ugyanez az eszköz később az elsők között lesz tesztelhető különféle klinikai diagnosztikai vizsgálatokban, aminek a lehetőségét a projekt folyamán a Debreceni Egyetem Orvosegyetemi Centruma Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai Intézetével együttműködve szándékozunk demonstrálni. Kiemeljük, hogy nem várjuk azt, hogy egy diagnosztikai eszköz kifejlesztését befejezzük a pályázati időszak végére abból a támogatásból, amit esetleg itt kapunk. A terv a protein profilírozás egy kezdeti teszteléset foglalja magában, a protein prifilírozás diagnosztikus laboratóriumban való alkalmazhatóságát vizsgálva. Ez a kísérlet ebben a fázisban tisztán kutatási célú. A BSI szabadalmaztatott technológiája nagy komplexitás mellett csekély redundanciával képes ellenanyag könyvtárak előállítására, amelyek a tervezett felhasználandó technológiának (mikrocsip) megfelelő és a majdani, klinikai mérésekben használt analitikummal (vérplazma) megegyező szűrőrendszeren kerülnek szelekcióra, így biztosítva a felfedezés könnyű átültetését a klinikai gyakorlatba. A BSI jelenleg is dolgozik technológiája és annak tartalmi védettségén (ld szabadalmak). Folyamatos szabadalomvédő tevékenységünk fontos része hasznosítási jogok vásárlása. A projekt elsődleges célkitűzése előállítani, jellemezni, partnerekkel együttműködve áruvá fejleszteni és kereskedelmi forgalomba hozni mintegy 3-500 monoklonális ellananyagot, melyek minimálisan, vagy egyáltalán nem redundáns antigén készletet ismernek fel a normál emberi plazma proteomban. A projekt másodlagos célkitűzése ennek a maga nemében egyedülálló és a piacon első átfogó humán plazma proteom profilírozó eszköznek (mAB chip) a vizsgálata rákos betegektől származó plazmamintákon és az eredmények összehasonlítása normál egyének mintáival.
Biosystems International (BSI) a biotech- nology company focused on the development of novel monoclonal antibody-based diagnostics for cancer and metabolic diseases has established a licensing agreement with the Lohocla Research Corporation for the use of BSI’s patented monoclonal antibody proteo- mics platform for the discovery of novel alcoholism liver disease biomarkers in blood.
Biosystems International and Microbiochips sign collaboration agreement to commer- cialize PlasmaScan™ antibody microarray products.